Tesi óra LEGO kockával? Miért ne!

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola pedagógusainak kreativitását és elkötelezettségét mutatja, hogy a pedagógusok a hagyományos módszereken kívül újabbnál újabb, élmény alapú órákkal készülnek a diákok számára.

Az óra, amit a Nyíregyházi Egyetem hallgatói megtekintettek, Dr. Juhászné Molnár Tünde testnevelés órája volt, amelyen a fő hangsúlyt a LEGO elemek használata adta.

“Tesi óra LEGO kockával? Miért ne!” bővebben

LEGO játékváros – egyetemi játéksarok

A LEGO játékváros program keretében a Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Studioja is megmutatta, milyen az, ha egyetemisták is játszanak, játszatnak gyermekeket, felnőtteket. A játékváros nap folyamán az egyetem hallgatói és oktatói a VMKK első emeletén óvodapedagógiai játékokat, valamint fizikai játékokat mutattak meg az érdeklődőknek. A nap folyamán több ezer gyermek és felnőtt vett részt ezeken a foglalkozásokon, megismerkedve a LEGO Education készleteivel, a LEGO ezen vonalával.

Az egyetem oktatói, valamint hallgatói ezen játékok és foglalkozások mellett a H-Didakt Kft-vel karöltve LEGO robot SUMO bajnokságot is szervezetek. A bajnokságra 5 csapat jelentkezett, mely csapatok egyénileg épített és programozott robotokkal álltak ki egymás ellen, és küzdöttek meg az értékes nyereményekért.

XVI. Tudatosság a kommunikációban – Varga Gyula emlékkonferencia

Trénereink 2023.05.19-én előadást tartottak a XVI. Tudatosság a kommunikációban – Varga Gyula emlékkonferencián. A konferencia szervezői idén lehetőséget adtak nekünk arra, hogy egy komplett szekciót adtak nekünk. Előadásaink:

  • Szabó József Mihály: Nem Csak egy játék! A LEGO Education módzsertana a tanár szemszögéből
  • Dr. Nagy Balázs: “A megfoghatóvá tett kommunikáció” avagy a LEGO – módszer alkalmazása a kommunikációs készségfejlesztésben
  • Dr. Sebestyén Krisztina – Tomori Tímea: Az anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikációs kompetenciák fejlesztési lehetőségei LEGO eszközökkel

A konferencián tartott előadásokról kiadvány is készül.

Fotó: Tomori Tímea

“XVI. Tudatosság a kommunikációban – Varga Gyula emlékkonferencia” bővebben

LEGO-s délután honvéd kadétokkal

Vendégeink a Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium növendékei voltak. Betekintést kaptak a stúdió működésébe, és olyan építésen vehettek részt, melyben a honvédség életükben betöltött szerepét kellett bemutatni.