OKTATÁS LEGÓVAL A SZENT MIKLÓS-ISKOLÁBAN

Október 17-én Szocska Ábel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke megáldotta a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola új tantermét, a Lego tantermet.

A hétfő reggeli imaórát együtt végezte püspök atya Papp Tibor főhelynök atyával és Kovács Csaba lelkiigazgató atyával. Az imaóra elimádkozásával püspök atya a reggeli elmélkedésében kiemelte, hogy 75 évvel ezelőtt a LEGO egy kis darabkáját megálmodták, de azt olyan jól, hogy bármelyik LEGO-hoz a mai napig illeszkedik. A Jóisten nekünk is kitalált egy ilyen kis „elemet”, a Szentírást, amely ugyanúgy évezredek óta be tud épülni a régen élt emberek életébe és a mi életünkbe is a zsoltárok, imádságok által, egy-egy fontos mondattal. Azt kívánta a diákoknak és a tanároknak, hogy a lehető legjobban fejlessze a tudásukat, és soha ne felejtsük el, hogy a Jóistennek köszönhetjük mindezt.

A robotika szakkörösök a püspöki áldás után egy kis bemutatót tartottak meghívott vendégeinknek: Szocska Ábel püspök atyának, Papp Tibor főhelynök atyának, Kovácsné Dibáczi Zsuzsának, a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási iroda vezetőjének, Szabó József Mihálynak, a Nyíregyházi Egyetem- LEGO Education Innovation Studio szakmai vezetőjének és iskolánk vezetőségének.

Hosszas készülődés előzte meg ezt a mai napot.

Először a tavalyi tanév során hat pedagógusunk lehetőséget kapott arra, hogy elvégezhesse a LEGO Education módszertani továbbképzést a Nyíregyházi Egyetemen, majd a Nyíregyházi Egyházmegye jóvoltából egy teljes tantermi felszerelést kapott az iskolánk. Story, Spike, Bricq dobozokat, színes asztalokat és székeket, amelyek segítenek abban, hogy a gyermekeink játékos módon tanulhassanak. Iskolánk LEGO tanterme nemcsak robotika szakkörnek ad otthont, hanem a differenciált, gyermekközpontú, logikára épülő tanórák szerves részévé is válik a hétköznapokban. Irodalomórán, matematikaórán, hittanórán, fizika vagy énekórán, sőt még testnevelésórán is hasznosítani tudják majd kollégáink, diákjaink a mélyebb tudás elsajátításához.

Szöveg: Szikora Csilla, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

forrás: www.nyirgorkat.hu