Óralátogatás a Bem iskolában!

A napokban az a szerencse érte a stúdió trénereit, hogy a más szemszögből is betekinthettek a LEGO elemek felhasználásába.

A stúdió trénerei a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola egy bemutató óráján vehettek részt, amit Ráthyné Lénárt Edit tanárnő tartott. A téma az ókeresztény és bizánci művészet volt, melyet új megvilágításban mutatott be mind a diákok, mind a vendégek számára.

A meghívás apropója az volt, hogy tanárnő előzőleg a Nyíregyházi Egyetem LEGO Education Innovation Studiojában sajátította el a LEGO Education módszertanát, és mint azt a tapasztalat is mutatta, nagyon jól használja is. Az óra felépítése, valamint a bemutatáshoz és a motiváláshoz használt eszközök segítségével látható volt, hogy egy adott témakört mennyi módon lehet érdekessé tenni úgy, hogy a diákoknak az maradandó élményt is jelentsen. Az óra keretében adott feladatok között volt mozaik darabokból kép kirakása, a királyi párnak különböző technikákkal háttér festése, bizánci ékszerek készítése, és természetesen a LEGO eszközök használata is, melyből az egyik csoportnak egy bizánci templomot kellett építeni. A diákok kreativitása határtalan, az adott eszközök felhasználásával pedig kézzel foghatóvá vált a kor és a művészet.


A LEGO Education Innovation Studioja nevében ezúton is gratulálunk Ráthyné Lénárt Edit tanárnőnek, és további sok sikert kívánunk a munkájához!