Készítsünk térképet LEGO® elemekből!

Nagy-Képes Gabriella a Nyíregyházi Egyetem végzett tanárszakos hallgatója, valamint Dr. Sebestyén Krisztina a Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Humántudományok Intézetének tanársegéde, egyben LEGO Education tréner által készített tanulmányt ismerhetik meg, mely ismét egy új megvilágításból mutatja be a LEGO elemek oktatásban történő felhasználását.

Metszet a tanulmányból

“A tanulmány célja a LEGO® Education módszertanának alkalmazását bemutatni az 5. osztályban a természetismeret – új megnevezésével természettudomány – tantárgy „Hazai tájakon” című témakörének tanításán keresztül. A körülöttünk lévő környezetet és természetet legjobban a megismerés, a saját tapasztalatszerzés útján lehet felfedezni, ezért a 13 tanórát magában foglaló tematikus egységet az élménypedagógia, a projektmódszer, valamint a LEGO® Education módszertanának együttes alkalmazásával terveztük meg. A megvalósítást azonban nem tudtuk véghez vinni a koronavírusjárványhelyzet miatt, ezért a projektben tervezett térkép megépítéséhez egy alternatív megoldást választottunk, s ennek segítségével modelleztük a projekt megvalósítását.”

Online elérhető és megtekinthető (420-433 oldal): https://www.nye.hu/sites/default/files/u5/KFI/acta_6.pdf